
Balogh ART Egyesületünk egy olyan szervezet, amely a művészet és kultúra területén tevékenykedik.
BUDAPEST CORVINUS EGYETEM CAMPUSÁNAK AULÁJÁBAN ELKÉSZÜLT A KÁOSZ ÉS REND CÍMŰ PROJEKTÜNK, MELYET A TŰZCSIHOLÓ EGYESÜLETTEL HOZTUNK LÉTRE KÖZÖSEN. 2024.05.23.
Az elsődleges inspirációt a harmadik emeleten kaptam, amikor kinéztem az ablakon városra. Olyan volt, mint egy Bartók zenemű: absztrakt és elvont, vagy eszembe jutottak a 19 századi dadaisták és a konstruktivisták. Az egész épületnek innentől már volt viszonya a lába előtt heverő Pesti városnak. És akkor megfogalmazódott bennem a káosz, de nem vegytisztán, mert ahonnan szemlélem mindezt az igazodik valamiféle rendhez. E kettő az ember életében örök érvényű gondolatokat ébreszt, mert az ember feladata mi más is lehetne. Igyekszik rendet tenni káoszban. A művészet leg elemibb formáiból indul ki minden. Ez pedig három elemből való: kocka, azaz a négyzet, a kör és a háromszög. Tiszta matematika. Nos így fogalmazódott meg bennem az az alkotás, ami az elemeire bontott város látványa, amiben élünk és működünk, ami okos és bonyolult, ami szerethető.
Munkánk
A Balogh ART Egyesület célja, hogy támogassa és népszerűsítse a kortárs képzőművészeti alkotásokat, valamint elősegítse a művészeti projektek megvalósítását.
A Balogh ART Egyesület számos szolgáltatást nyújt a művészet és kultúra területén.