Az alkotótelep missziójáról / Milyen művésztelepet szeretnénk megvalósítani! Ehhez keresünk helyszínt, támogatókat.

Igenis lehet várakozásokon felülit dobbantani, ha a szinergiák összeadódva egy egészen újszerű minőséget hoznak létre, mint amelyre önállóan lennének képesek.

A kultúrába való befektetés volumenével arányosak az eredmények is. Sőt, minél magasabb színvonalú a hely, és minél kreatívabb, mélyebb együttműködéseket, interakciókat alakít ki a társművészetek között, annál nagyobb hatásfokot lehet elérni a működésben. Amennyiben kiemelkedő a színvonal, akkor a roma jelző már az exkluzivitást emeli, mert a minőség felülírja a sztereotípiákat.

A koncepcióban foglalt magas minőségi, szakmai törekvések és az ezeket folyamatosan biztosító finanszírozás esetén az alkotótelep minden megszerezhető pozitív jelzőt erős és hatásos tartalommal tud majd megtölteni, így önmagára érvényessé tenni. Az alkotótelep társadalmi missziója csakis úgy érheti el célját, ha szakmai-művészeti szempontból nem elégszik meg a társadalomban pozitívnak vélt sztereotípiákkal (pl: mulattatás) kiszolgálásával. A Központ az igényeket nem kiszolgálja, hanem megteremti.

Inkább legyen "túl jó", mint a hasonló intézmények kínálatába simuló. Ezzel a maximalista, új utakat kereső, mérhetetlenül szabad, a lécet mindig magasabbra emelő, az együttműködéseket elmélyítő tevékenységgel lehet rácáfolni a sztereotípiákra. Így lehet kultúraváltást elérni és ennek hatásaként azt is, hogy az igényesség növekedésével a romáknak is csak a "kiváló" legyen elég jó. Az igényes kultúra és szórakozás többé ne luxus, hanem alapjog legyen. Legyen hozzáférhető mindenki számára. Amennyiben a szükséges erőforrások és eszközök bármilyen támogatással (pl., kormányzati) garantáltan és folyamatosan rendelkezésre állnak, akkor az alkotó telep - megkérdőjelezhetetlenül - a jó tapasztalatok, kellemes meglepetések lenyűgöző és vendégmarasztaló helyszíne lesz. Ebben az esetben az alkotó telep hatása kisugárzik más közösségekre, köznevelési intézményekre. Egy-egy projektben számos társművészet és módszertan képes együttműködni a hosszú távú, erős pozitív jelenlét  megteremtésében, fenntartásában. Cél, hogy alkotótelepből olyan trendi közösségi teret teremtsünk, ahol jó lenni és ahová jó másokat is elhívni.

Kiemelt misszió a gyerekek és a fiatalok figyelmének megragadása is a felnőtt alkotók mellett, illetve az, hogy bevonzzuk őket a Központ életébe a legkülönbözőbb művészeti, kulturális foglalkozásokba történő bevonásukkal. Lehetőséget kell adni a hátrányos helyzetű, elsősorban cigány gyerekeknek, akikkel megfelelően foglalkozva, komoly bemutatható és minősíthető eredményeket lehet elérni.

A gyerekeket és fiatalokat folyamatosan működő, egymásra épülő, izgalmas, lelkesítő művészeti folyamatokba szeretnénk bevonni. Ezek motivációkat ébresztenek és tartanak fenn, amelyek azután az integrációs színtereken, így akár az iskolai teljesítményben is eredményeket hozhatnak.

Társszervezetünk: Tűzcsiholó egyesület

Iratkozz fel hírlevelünkre

Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást.

A képeket biztosította: Pexels

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!