ARS SACRA kiállítás megnyitószövege ''AZ IGAZSÁG BÉKÉT TEREMT'' CÍMŰ KIÁLLÍTÁS


Milyen kontextusban teremtődik meg ennek leginkább elfogadhatósága, amikor meghalljuk azt: '' Az igazság békét teremt'' -fordítsuk meg-igazságtalanság békétlenséget teremt / hányszor éreztük már ezt/ Az első gondolat, hogy az ember élete során hogyan, miként találkozik az igazsággal már egészen gyermekkorban? 

Ez egészen sok rétű és összetett, hogy ki kiben miként jelent meg ennek kérdése, hogy éppen a békétlenségében döbben rá, hogy mi valójában igazsággal való találkozása. Az igazsághoz vezető út az bizony munka. A meghozott eredményünkig komoly vizsgálódásával, körbejárhatóságával juthat el az ember. 

Vajon a történelmi ütközések, konfliktusok során hányszor találkoztunk már azzal, amikor az ember igazságot akar tenni ezekben a szörnyű folyamatokban. És nem csak emberi színtereken, hanem az Isten nevében is. 

Térben és időben:  ma, ahol még mindig háború dúl a háború

Művészetben:

Friedrich Schiller: Szaiszi fátyolról fejtegeti az igazságot, melyben egy történet is van. ókori görög történet. Az igazságról egy rövid történet. Függöny, mint igazság. Tehát, ez azt jelenti, az igazság el van fedve. Egy fiú keresi az igazságot. Eddig is már sok mindent begyűjtött. Hová kell bemenni: templomba, papokhoz. Isten és halandó viszonyáról itt lehet meg tudni sokat. Az Isten végzése, kinyilatkoztatása is itt található. Megkérdezi, hogy mit rejt a függöny? Mondják, hogy az igazságot rejti a függöny. Azt is mondják, ne vond félre a függönyt, mert abból valami probléma lesz! Az ember általában ezt nem tartja be. Ő sem fogadja meg, félre vonja a függönyt és Schiller így írja le. "Mit rejt a fátyol, mi lehet mögötte?" "Az igazság" – így a válasz."(…)"A papok találtak rá,nem volt magánál, sápadtan hevert ott,Ízisz szobrának talapzatán. Hogy mit látott és mit tudott meg, arról soha nem beszélt semmit. Annyi biztos:az életkedve mindörökre elmúlt,és mélabúja sírba vitte gyorsan. "Itt az látjuk, hogy az igazsággal való szembesülés, az nem biztos, hogy jó dolog, adott esetben kifejezetten veszélyes dolog az igazsággal szembesülni. Ennél tovább megy Novalis. "Egy valakinek mégis sikerült – fellebbentette a szaiszi istennő fátylát (a függönyt) – és mit látott vajon? Csodák csodájára – önmagát." Tehát az igazság, illetve az önmaga, az valamilyen értelemben összefügg a művészetben. 

Amikor a művészet fényre deríti az igazságot. Pl, amikor saját 'énjével' találkozik. És ha már fényre deríti, akkor ha nem akarunk valami felsőbbrendű igazságában hinni, akkor itt van a kegyetlen valóság, mint a fény, amint rávetülve minimum felületében képes a való arcát megmutatni egy-egy tárgynak, vagy lénynek, vagy növénynek. És nem beszéltünk még arról, hogy mit tesz pszichoszomatikusan, mentálisan az emberrel. 

EMBER ÁLTAL ALKOTOTT IGAZSÁG FELTÁRULÁSA, KITERJESZTÉSE VERSUS ISTEN ÁLTAL ALKOTOTT IGAZSÁG FELTÁRULÁSA, KITERJESZTÉSE


Az ember által alkotta fogalmak, amiket, ha vegytisztán használná, akkor azok mit tesznek különböző helyzetekben, korszakokban. Mondjunk ilyen fogalmakat: pl.elvek, ideológiák, izmusok, demokrácia, konzervativizmus, liberalizmus stb.ennek égisze alatt miként gyártunk igazságot és ellenségképet, vagy éppen békességet. Nagyon nehéz erről bármiféle konzekvenciát is hoznunk a most és ittben. Talán nem is a helye most ennek, hiszen mégis csak mi képalkotók az alkotásainkon keresztül annak örülünk, hogy az igazság viszonyával is dolgozhatunk. 

– mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra." Pilátus ezt mondta: "Mi az igazság?" E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: "Én nem találom semmiben bűnösnek. De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?" Erre újra kiabálni kezdtek: "Ne őt, hanem Barabást!" stb, stb Barabás rabló volt. 

Nos, nézzük meg fénnyel/színnel miként lehet változást tenni!Gyűrűk Ura történetéből/ Szürke Gandalfból fehér Gandalf lesz és ezt a fehér/transzcendenst használja arra, hogy megváltozzon, kimozduljon a másik, abból amiben van. Egészen kigyógyította a másikat, aki rá volt szorulva, mert sötétségben élt. Ez úgy tűnik feladatául szolgál minden ember számára, hogy az igazsággal, mint olyannal megküzdjünk. Ézsaiás 32:17' 'És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. 

''Az igazság békét teremt'' Mi az igazság? Hány féle igazság van? Az a te igazságod és nem az enyém. Akkor feltehetjük a kérdést, hogy van e általánosságra nézve kollektív igazság? Hajrá Soren Kierkegaard egzisztencializmusa, melynek középpontja az egyedi ember, a megismételhetetlen, egyszeri, egyetlen egyén. Nem azt kérdik, hogy mi az ember, hanem azt, miként valósítsa meg önmagát, az hogy hogyan lesz valódi és eredeti. A radikális szabadság arra, hogy önmagát lehetőségként ragadja meg: Az vagyok, amivé magamat az egzisztálásban teszem. 

Az igazsághoz való viszonyunk összetett és úgy tűnik egyedül a művészet igazsága az és az Isten igazsága az, ami számunkra, kiváltképp a nézőre hat. Mert mindig az aktuális problémákat tárja elénk és dolgoztatja meg bennünk, a nézőben. Viszonyrendszert alakít ki, olyan viszonyrendszert, amire mondjuk akkor még nem is gondoltam, hogy ezt fogja tenni velem. Ez lehet színház, zene, képzőművészet, irodalom, stb.

_______________________________

Köszönöm minden alkotónak a kiállított munkáit valamint az általam felkért művészeknek, hogy vállalták és hozzájárultak műalkotásaikkal az Ars Sacra kiállításához. Kiállító művészek: Bódi Barbara, Dorogi Béla, Kárpáti Zsuzsanna, Farkas Attila, Szerényi Gábor, Somogyi Ferenc, Ferkovics József

Köszönöm Máté Zsuzsanna - Kondor Béla Művelődési Ház igazgató asszony felkérését a kurátori feladatra, valamint munkatársainak az együttműködését.

Köszönöm Somogyi Ferenc szobrász barátomnak a kiállítás installálásában való segítségét.

Balogh Tibor - kiállítás kurátora

Társszervezetünk: Tűzcsiholó egyesület

Iratkozz fel hírlevelünkre

Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást.

A képeket biztosította: Pexels

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!